TiborK szerint a Microsoft

Olyan szoftverekkel foglalkozom, amelyek megváltoztatják az emberek életét, és magyarul is elérhetőek. Tízegynéhány év után még mindig lelkes vagyok; ebből a blogból talán kiderül, miért.

Posts
  • TiborK szerint a Microsoft

    Felhőgyár–kérdések és válaszok

    • 0 Comments
    Ma reggel meghirdettük a Felhőgyár nevű pályázatot , aminek az a lényege, hogy keressük, és Nokia Lumia 800 telefonnal jutalmazzuk a legjobb felhő- plusz mobilalkalmazás-ötleteket, illetve ugyancsak keressük, és 500 000 forint támogatással segítjük az...
  • TiborK szerint a Microsoft

    Pezsgő az égből

    • 3 Comments
    Ahogy a devportal.hu-n megírtuk , 3 x 3 üveg pezsgőt nyerhet, aki az év hátralevő részében használja az Azure-t – webalkalmazás, blob, SQL adatbázis egyaránt játszik. Egy videót is közzétettünk arról, hogyan lehet kb. 30 perc alatt hét esélyt szerezni...
  • TiborK szerint a Microsoft

    És ami az Azure Expressz-bejegyzéseket illeti…

    • 0 Comments
    Hát, azzal kapcsolatban komoly elmaradásban vagyok, másrészről viszont igazából a Felhők felett lenne az igazi helyük – megállapodtam magammal , hogy a különböző blogokban más és más információkat teszek majd elérhetővé. Nem igazán tartottam be a saját...
  • TiborK szerint a Microsoft

    11.12.13.

    • 0 Comments
    Ez igazából egy klasszikus keresztposzt (van ilyen szó? most már van…) a Felhők felett c. magyar Windows Azure blogról , ahol mostanában nincs túl nagy forgalom. Azért postázom be ide is, mert biztos van, aki ezt olvassa, azt pedig nem. De persze még...
  • TiborK szerint a Microsoft

    Azure Expressz-szolgáltatások–Szakmai oktatás

    • 0 Comments
    Aki már készített alkalmazásokat a Windows Server platformra, annak az Azure is ismerős lesz – az architektúrában, tárolásban, bevezetésben, menedzsmentben jelentkező különbségek pedig tapasztalataink szerint egy háromnapos szakmai oktatás keretében megtanulhatók...
  • TiborK szerint a Microsoft

    Itt az új Azure Expressz program – további részletek naponta!

    • 1 Comments
    Október 18-án tartottunk egy “Üzlet a felhőben” című rendezvényt, ahol – a címnek megfelelően – elsősorban arról beszélgettünk a megjelent közel negyven partnerrel, milyen felhasználási területek és alkalmazástípusok esetében érdemes a felhőt választani...
  • TiborK szerint a Microsoft

    Üzlet a felhőben - rendezvény a számítási felhőről döntéshozóknak

    • 0 Comments
    Kb. másfél éve szinte kizárólag a Windows Azure platformmal foglalkozom. Eredetileg azt hittem, főként a technikai kérdésekkel kell törődnöm, de ezt egyrészt levette a vállamról...
  • TiborK szerint a Microsoft

    Mindent a megfelelő helyre

    • 1 Comments
    Mi a szerepe egy szakmai blognak, ha olyasvalaki írja, akinek a munkája (nagyrészt, de nem teljesen) a hobbija is? Szét lehet-e választani a munkát és az élvezetet, sikerülhet-e a hitelesség megőrzése, meg lehet-e akadályozni, hogy egy ilyen csatorna...
  • TiborK szerint a Microsoft

    Azure-körút: részvételi díj törölve; vidéken még lehet regisztrálni

    • 3 Comments
    Két hírem van a február 28-tól március 8-ig tartó Train4Business – Azure bemutatókörúttal kapcsolatban: Sikerült olyan megoldást találni, amivel elkerülhető az eredetileg tervezett 5000 Ft-os díj beszedése, így a részvétel mindenkinek – természetesen...
  • TiborK szerint a Microsoft

    Házhoz szállítjuk a felhőt!

    • 4 Comments
    Ismét megrendezzük a Train4Business – Azure szakmai napokat, ezúttal hét városban, 2011. február 28-tól március 8-ig . Jó tudni, hogy nem az októberi eseményeket játsszuk...
  • TiborK szerint a Microsoft

    Kis Magyar Azure I.

    • 0 Comments
    Halad előre az Azure Expressz, dolgoznak a fejlesztőcsapatok, nemrég két hazai cég is piacra lépett Azure platformon futó megoldásával. Ismerjük meg őket! Info-Frame Timesheet (Info-Frame Kft.) – Projekt alapú erőforrás- és időnyilvántartás könnyen, egyszerűen...
  • TiborK szerint a Microsoft

    Indul az Azure Club

    • 0 Comments
    Holnap, december 15-én elindítjuk az Azure Club eseménysorozatot, azaz a Windows Azure-ral foglalkozó hazai szakemberek találkozóját. Az a terv, hogy havonta összegyűlünk, rövid előadásokat hallgatunk, és beszélgetünk. A következők miatt lesz érdemes...
  • TiborK szerint a Microsoft

    Itt az új Azure SDK

    • 0 Comments
    … benne egy masszívan kibővített, Silverlight alapú portál, új Guest OS, adminisztratív hozzáférés, és még vagy egy tonna új vagy erősen feljavított szolgáltatás. Hamarosan bővebben is beszámolok róla, egyelőre csatolok egy képet a portálról:
  • TiborK szerint a Microsoft

    Win the Web: 24 órás programozói verseny

    • 4 Comments
      Ismét lesz 24 órás programozói verseny, és ezúttal én adom benne a fő feladatot. Innentől kezdve világos, hogy egy A-val kezdődő nevű technológia jelentős szerephez jut a nagy napon (tehát a résztvevő csapatoknak működő előfizetéssel kell rendelkezniük...
  • TiborK szerint a Microsoft

    Elindult az Azure Expressz

    • 0 Comments
    … , de menet közben is fel lehet rá szállni! Ahogy korábban már írtam, sok ügyfél és partner érdeklődik az Azure iránt, de szeretnék, ha a felhőbe vezető úton segítenénk megtenni nekik az első néhány lépést. Alapvetően a következő dolgokat keresik: A...
  • TiborK szerint a Microsoft

    Train4Business Azure–Az előadó szemével (6)

    • 0 Comments
    A felhőalkalmazás az üzemeltető szemszögéből nem különbözik a helyben telepített alkalmazástól: szabályozott módon kell bevezetni, frissíteni, menedzselni, karbantartani. Fár Attila Gergő meséli el, milyen eszközök segítenek ebben. Szóval, kedves Gergő...
  • TiborK szerint a Microsoft

    Train4Business Azure - Az előadó szemével (4)

    • 0 Comments
    Az internetre kapcsolódó eszközök között ma talán még a PC-k vannak túlsúlyban, de ez a helyzet hamarosan megváltozik. A felhő pedig elébe megy ezeknek a változásoknak. A “hogyan”-ról Fár Attila Gergőt kérdeztem. Tehát, kedves Gergő… Jó szó ez az „eszköz...
  • TiborK szerint a Microsoft

    Train4Business Azure–Az előadó szemével (5)

    • 0 Comments
    Ég és föld között – ez a kifejezés arra utal, hogy a felhő várhatóan hosszú ideig együtt létezik majd a hagyományos vállalati rendszerekkel, megoldást kell tehát találnunk a két környezet együttélésére mind egymás szolgáltatásainak elérése, mind pedig...
  • TiborK szerint a Microsoft

    Train4Business Azure–Az előadó szemével (3)

    • 0 Comments
    Szinte minden üzleti alkalmazás mögött egy (általában relációs) adatbázis található, és így van ez a felhőben is*. Az Azure platform erre az igényre az SQL Azure szolgáltatással válaszol, amiről Turóczy Attilát kérdeztem. Szóval, kedves Attila… SQL Server...
  • TiborK szerint a Microsoft

    Train4Business Azure–Az előadó szemével (2)

    • 0 Comments
    A szakmai nap első adatvezérelt alkalmazását Farkas Bálint írja meg mindenki szeme láttára, de tesz még mást is: PHP-t és Javát futtat az Azure-ban. Szóval, kedves Bálint… Miért fontosak a szerepkörök? Nem mindegy, mi fut a virtuális gépen? Ha Windowsra...
  • TiborK szerint a Microsoft

    Train4Business Azure–Az előadó szemével (1)

    • 0 Comments
    Miről lesz szó a Windows Azure platformot bemutató, három vidéki és egy budapesti helyszínt érintő szakmai eseménysorozaton , szép magyar nevén roadshow-n? Erről leginkább az előadókat érdemes megkérdezni – el is kezdem mindjárt. Méghozzá – a napirend...
  • TiborK szerint a Microsoft

    Programozd a felhőt!–Windows Azure-előadássorozat

    • 0 Comments
    Világbajnok szoftvert írtál, csak pont a világ nem tud róla? Kinőtted a számítóközpontodat, esetleg az informatikai költségvetésedet? Semmi gond, használd a felhőt! Vegyél részt a Train4Business szakmai napok újabb állomásán, ahol egy nyolcórás intenzív...
  • TiborK szerint a Microsoft

    Most jó MSDN-előfizetőnek lenni

    • 0 Comments
    Aki szeretné megtanulni az Azure-fejlesztést, de amíg belejön, addig nem igazán akarna fizetni érte, annak már eddig is jó választás volt az MSDN: egy Ultimate, Premium vagy BizSpark MSDN-előfizetés birtokában 8 hónapon keresztül igen-igen költséghatékonyan...
  • TiborK szerint a Microsoft

    Windows Azure Deep Dive tanfolyam

    • 1 Comments
    … lesz hétfőn és kedden Magyarországon, egy angol oktatócég előadója tartja (angolul :-)). Elsőbbséget élveznek azok, akik a Visual Studio 2010 bejelentésen jelezték, hogy szeretnének részt venni egy ilyenen – de még vannak helyek, úgyhogy hajrá, lehet...
  • TiborK szerint a Microsoft

    Lezárult a nevezés

    • 0 Comments
    ... az Innovációs Díjra, és több nagyon érdekes Azure-alkalmazásötlet is beérkezett, úgyhogy a felhő szempontjából megérte meghosszabbítani a határidőt! Az irodai alkalmazásoknál nem ilyen rózsás a helyzet, ezt a díjat 2010-ben nem adjuk ki. Beszámolok...
Page 1 of 5 (104 items) 12345